Ritánti Mesék

Ezt a mesét egy igazi Faművesnek írtam. Amikor a mese megszületett, még nem tudtam, hogy mennyire igaz!

70767568631596129257.jpg
Ritánti: A harkály és a faműves
Jellegzetes hullámvonalban repült ki az erdőből. Aki ismeri a madarakat elsőre látja, hogy egy Nagy fakopáncs ez a gyönyörű madár. (Ha harkály néven ismered, az sem baj  )
Nemrég érkezett a környékre, fiatal, erős madarunk otthont keresett magának. A falu utolsó háza udvarán egy öreg tölgyfa állt, nagy lombkoronája a ház fölé magasodott. Pont alkalmas volt egy kis pihenőre a fáradt harkálynak. Messzire ellátott, látta a kicsi falu házait, fáit. Kis pihenés után végigkopogtatta a nagy fát, hátha akad valami kis vacsora a kéreg alatt. Nem maradt éhesen… Kipp-kopp, Trrrrrrrrrrrrrr, Trrrrrrrrrrrrrrr hangzott a jelzés mindenfelé, itt fakopáncs dolgozik! A féregvacsora után megpihent egy alsó ágon és szemügyre vette az udvart. Akkor lepődött meg igazán, amikor a ház egy hátsó részéből kopácsolást hallott. Arrébb rebbent ijedtében, de hamar visszaszállt a vastag alsó ágra.
A ház hátsó részében műhely volt. A falucska faművese dolgozott itt. Sok megrendelése volt mostanában, de legjobban a gyermekjátékokat szerette készíteni. Kisautókat, vonatokat, állatokat faragott fából. Kicsit kijött a friss levegőre, napfényre pihenni. A fa alatt volt egy pad, arra ült, lassan elszundikált. A fakopáncs egy darabig figyelte, majd tovább kutatott a fán, Kopogtatott keresgélt. A törzs közepe felé egy oldalsó, letört ág helyén valami ürességet érzett a fában. Bizony a kopogtatás hangja nem csapta be, ide fészkelt egy farontó bogár. Nagy munkába kezdett. Trrrrrrrrrrrr hangzott újra. De már olyan hangosan, hogy a fa alatti padon szunyókáló mesterember felébredt. Felnézett a hang irányában és mosoly ült az arcára.
- Szép napot kedves kolléga! - mondta hangosan a harkálynak. Madarunk észre sem vette, olyan lázas kopácsolásban volt. A fa beteg részének kitakarítása után látta meg, hogy a kikopácsolt rész alkalmas lenne odúnak. Tovább kopácsolt. A faműves is elcammogott a műhelyébe és ő is tovább kopácsolt, amikor elkészült a kisautóval, maga elé tette és gondolkozott.
- Készíthetnék odúkat is a madaraknak. A szándékot tett követte, körbenézett raktárában, bizony megcsappant a faanyaga. Szükség lenne jó törzsekre, a lécekhez. - Majd megnézem a tisztás körüli fákat. – mondta csak úgy magában.
Vacsora után kiült a padra körtét enni. Bicskájával kivágta a rossz, férges részeket és maga mellé tette a padra. Hát, nem maradtak ott sokáig. A harkály is szerette az édes gyümölcsöt, főleg a kukacosat! Egy pillanat alatt odareppent felcsippentette a kivágott körtedarabkákat és visszaröpült a fa ágai közé. - Nahát, ami nekem nem kell az jó neked? - a faműves meg sem mert moccanni. Kis idő múlva próbából újabb körtedarabkát rakott maga mellé a padra. Tetszett madarunknak a körte, ezt is elfogadta. Ez bizony így ment napokig, a vacsora utáni desszertet közösen fogyasztották el a padon.
Eljött az idő, amikor új faanyag után kellett nézni. A faműves fogta fejszéjét, a kerti kiskapun át az erdő felé vette útját. A fakopáncs a fán ült és nézte, ahogy a férfi távolodott. Hogy mi villant át picike agyán, nem tudni, de a távozó után röppent. Amikor a mester a tisztáshoz ért, még nem vette észre kísérőjét. Nézegette a „lábon száradt” fákat, kopogtatta őket, ezekkel lehet hamar dolgozni. Vajon melyik elég száraz, és nem férges? Közben madarunk is munkához látott, vizsgálgatta, kopogtatta a törzseket, ahol férges volt ott rögtön munkába kezdett. Trrrrrrrrrrrr – hangzott fel. Erre már mesterünk is felfigyelt, - Csak nem te vagy! Hát eljöttél velem! – csodálkozott örömmel. – Így könnyebb lesz a dolgom, azokat a fákat, amiket te kopácsolsz és békén hagyom! – mondta a madárnak. Valóban, amikor a harkály kopogtatott-kopogtatott és tovább reppent, az a fa alkalmas volt a kivágásra, nem volt férges. Ha madarunk sokáig ügyködött, a fejsze elkerülte az odvas, férges fát.
Hát, így történt, hogy segítette egymást a két fakopáncs a harkály és a faműves. Közösen ették a körtét, ami nem kellett a faművesnek az lett a harkály vacsorája. Az erdőben, a fák közül, ami nem tetszett a harkálynak, azt hordta haza a faműves. Sok odú készült, sok madár örömére.
Ha erdőben jársz és felhangzik a „Trrrrrrrrrrrr”, menj a hang után és keresd a faművest 

Pitypang, Pitypang, Pitypang

28728246391552322079.jpg
Mánika jegyzetei: Most újra Pitypang barátnőmről mesélek. Egyszer az emberek számára látható lett véletlenül! A történetben szerepel Sokatlátott Barna Blanka a Barna manók öreganyja. Róla és a Barna manókról annyit illik tudni, hogy ők voltak az első manók, akik az erdőbe költöztek, a fák iránti nagy szeretetük miatt! Pitypang nem Barna manó, ám ő is Erdei manóvá vált. Az erdő szélén építette házacskáját, amolyan erdő-mező határház volt. Olvassátok el Pitypang különös kalandját!


Egy meleg tavaszi napon Pitypang a manólány az erdőben sétált. Élvezte a langyos szellő simogatását az arcán. Valami dalt dudorászott, úgy sétált a fák között. Tetszett neki a világ, ami körülvette. Megelégedett volt.
Kiért az erdőből a tágas mezőre. Egy idős hölgyet látott, aki fehér kutyusával sétáltat. Baktattak egymás mellett, nem volt póráz a kutyuson, nem is kellett, hűségesen lépkedett a gazdija mellett. Hosszú, fehér, göndör szőre hullámzott, lebegett körülötte. Nagyon közel voltak a manólányhoz. szinte egy karnyújtásnyira, ám Pitypang nem félt. Tudta, hogy az emberek számára láthatatlan. Amikor a Nagy Manótanácsban a nevét kapta, elmondták neki, hogy ember csak akkor láthatja, ha háromszor, egymás után kimondja a nevét.
- Ez szinte lehetetlen, csak szándékos lehet, véletlenül ilyen nem fordul elő. – nyugtatták meg a bölcs öreg manók. Sokat Látott Barna Blanka, a Barna manók öreganyja mondta is neki: „Ha ez előfordul véletlenül, hát megeszem a kalapomat”
Pitypang teljesen nyugodtan sétált a közelükben. Mivel a rét tele volt vadvirággal, a vadvirágok pillangókkal, csodaszép látvány volt a tavaszi táj. Két Tűzlepke egymással kergetőzve lebegett a levegőben. Az egyik, a kutyus fekete orrára szállt. Nagy vakkantás hallatszott, a fehér szőrcsomó két lábra állt.
Mellső lábacskáival a piros szöszt szerette volna lekotorni orráról. a pillangó elszállt. A rend helyre állt, a séta haladhatott tovább. Hogy mi tetszett a lepkének a nedves nóziban, azt nem lehet tudni, de másodszor is letelepedett az orron. Ez már igazán sok volt a kutyusnak. Ugrándozott, ugatott, forgott körbe-körbe. Míg végül a lepke megunta és ellibbent. Igen ám, de ez már megtorlásra várt. A kutyus otthagyva gazdiját, a pillangók után futott.
Pitypang jót nevetett a vidám helyzeten. Nem messze egy fa alsó ágán csücsült és kacagott. A hölgy nagyot kiáltott kedvence után: - Gyere vissza, Pitypang! Most lepődött csak meg igazán kedves manóbarátnőnk! A kutyusnak is Pitypang a neve. Amikor a hölgy másodszor is elkiáltotta magát: Pitypang! – Hát, az már nem volt tréfa. Pitypang a manólány ijedten ugrott le a fáról. A harmadik kiáltás a földöm érte. – Pitypang! És abban a pillanatban bizsergés futott végig manótestén. Tudta, a kutyás hölgy számára, ő most látható. – gyorsan, az utolsó pillanatban a fa mögé bújt. A hölgy éppen látott valamit, de nem tudta mi az, ki az. Szerencsére a kutyussal volt elfoglalva. Pitypang a fa mögül leste a fejleményeket. A fehér szőrmók önfeledten és valljuk be, gazdi feledten futott a pillangó után. Most nem létezett számára más, csak a piros lebegő valami az orra előtt. A pillangó, mintha játszana kutyussal, néha az orra előtt szállt, néha messze járt. Manó barátnőnk nagyon szeretett volna segíteni. Tudta kezének virág illata van. A lepke rögtön rászállna az ujjára, ha a közelében lenne. Ám, ha kibújik a fa mögül, leleplezi magát! Ezt mondják az emberek kutyaszorítónak, bár ez most inkább manószorító! Mit tegyen? Döntött, segíteni fog! Kiszaladt a fa mögül, hamar utolérte a kis szökevényt. A pillangó örömmel szállt mutatóujjára. Most a kutyus előtt szaladva, csalogatta az ebet a gazdihoz. Minden simán ment, amíg oda nem értek.
- Ó! Nagyon köszönöm! – hálálkodott a néni, és rákapcsolta kutyusa nyakörvére a pórázt.
- Nagyon szívesen! – Válaszolt illedelmesen a manólány.
- Kedves vagy, és jól tudsz futni – mondta a hölgy és megsimogatta Pitypang fejét. Közben minden felé hullottak a pitypangmagok! – És milyen hegyes fülecskéd van!
- További kellemes sétát, és vigyázzon rá, el ne szökjön! – kiáltotta Pitypang, és már szaladt is a fa mögé.
A néni kicsit még zsörtölődött a kutyussal, de hamar napirendre tért a hegyes fülecskék és a kócos haj felett. A lényeg számára az volt, hogy visszakapta négylábú barátját, Pitypangot, a fehér pulit.
Most nézzük a másik Pitypangot. Futott az erdőn át. Egyenesen a Nagy Tölgyfához. Itt lakott Sokat Látott Barna Blanka, a Barna manók öreganyja.
- El sem tudod képzelni mi történt! – rohant ajtóstul a tölgyfaházikóba izgatott manónk.
- Hát, mi? Kiszáradt a fél erdő? Vagy visszatért a Kétbalkezes Bábi?
- Kimondták a nevem háromszor egymás után! – kiáltotta Pitypang. Nagy csend lett.
- És - szólalt meg Blanka – Nem történt semmi baj, most is itt vagy! Na, mesélj!

Leültek, és Pitypang mindent elmondott részletesen. Blanka, bár tényleg sokat látott volt, ilyent még nem hallott. Hogy véletlenül kimondják háromszor egymás után egy manó nevét! Ki hallott még ilyent! Hogy mik történnek!

- Javasolni fogom a Manótanácsban, hogy jegyezzék fel a Nagykönyvben! – mondta végül Blanka mama. –biztosan, azért nem történt semmi baj, mert segíteni akartál, és nem magaddal törődtél!
- Igen, hát ez nagyon jó! De valami még vissza van! – vigyorgott Pitypang – a legszebb rész, megeszed a kalapodat, tudod!
- Hát, nem felejtetted el! Na, jól van, szórakozzatok kicsit! Három nap múlva megeszem!
Amikor Pitypang elköszönt sajnálta Blankát, de hát Ő mondta, hogy megeszi a kalapját, ha ez megtörténik, és megtörtént! Majdcsak kitalál valamit!
Három nap múlva a Sokat Látott tényleg megette a kalapját, a fiatal viháncoló manók nagy örömére. De nem is volt olyan rossz ízű. A három nap alatt leleményes Blanka mama elkészített egy kalapot, Barna Csiperkéből.
És mi történt az öreg hölggyel? Amire hazaért teljesen megnyugodott. Amikor a barátnőjének mesélte el a sétát, egy szöszi kócos lánykát említett, aki segítette visszacsalni Pitypangot. Mert, hát csak egy lányka lehetett!
Következő tavasszal az idős hölgy kertje tele volt csodaszép sárga virágokkal. Hogy a kutyus bundájáról, vagy a néni ruhájáról került oda a séta után, nem tudni. De Pitypang volt!

Ziri útra kel

76927024081512503884.jpg
Voltál már úgy, hogy szívedet megdobogtatta egy rég nem látott tárgy látványa? Esetleg elfeledett emlékeket ébresztett fel újra? Hát Ziri, az erdei manólány most ilyen hangulatban volt. Vagy mondhatnánk, nemcsak most, hanem mostanában, vagyis évek óta…
Ziri az erdő külső gyalogútján sétált, sokat járt erre, szerette ezt a helyet. Ez volt a legmesszebbi pont, ahová a manók még elkószáltak. Törvényük nem tiltotta, hogy ilyen messzire is elmehessenek, csak úgy általában a manó nép nem szeretett távol lenni otthonától. De mindig volt egy-két olyan manó, akinek a szíve, vagy a sorsa messzire szólította.
A távolban valami pirosat pillantott meg. Újra elfogta az a különös érzés, mint múltkor, amikor a deres vadrózsa bokor előtt állt órákig, és csodálta a csipkés levél dér ruháját. Ez a piros valami az út mellett feküdt a fűben. Remegő kezekkel nyúlt érte. Amikor a kezében volt, honvágyat érzett. Furcsa érzés volt, mert nem Manófölde szép tölgyházai jutottak eszébe. Valami különös messzi táj, ahol még nem is járt. Hát nem furcsa, honvágyat érezni egy hely után, ahol még nem is jártunk? Vagy talán mégis! Álmában sokszor repült egy hófödte, szikrázóan fehér, szépséges táj fölött. Lehet, a táj szólította?
Egy gyűrött piros zacskót tartott a kezében. Forgatta, nézegette. Az egyik oldalán egy mosolygós, kedves, öreg manóarc volt valami furcsa manósapkában. Szépen kisimította és zsebre tette.
Otthon eltette egy dobozba, a nyári ruhái közé. Rejtett doboza őrzött már ilyen emlékeket. Egy összeszáradt csipkebokor ágat, három kopogós kemény terméssel, arról a bizonyos bokorról, egy piros szalagot, egy mézeskalács darabot, amibe csak éppen beleharapott, nagyon finom volt, de Csergefürt óvva intette, hátha mérgező! Mivel még sohasem látott ilyet, de az illata ínycsiklandozó volt, hát megkóstolta, de csak éppen! Most a dobozba került a piros zacskó is.
Nem lehetett nem látni rajta a változást. Ha emlékeire, vagy talált tárgyaira gondolt, mintha nem is itt ezen a földön lenne. Ha beszéltek hozzá, hallott mindent, figyelmesen felelt is, csak sokkal később! Sokat mosolygott, néha csak úgy magában. Természetesen ilyenkor újra átélte az álombéli repülést a fehér táj felett.
Családja is észrevette, és szülei egymás közt sokat beszéltek róla.
- Biztos ő is! – mondta édesapja
- Jaj, csak nem? – ijedezett édesanyja. – Ilyen szóváltások sűrűn előfordultak otthonukban.
Míg egyszer Ziri, pirosló arccal, kiáltozva érkezett haza.
- Nézzétek mit találtam! - kiáltotta és kezében egy furcsa, piros, fehérprémes manósapkát tartott. – Kié lehet, ki hagyhatta el? – Kérdezte szüleitől.
- Hát, nem manóé, az biztos. – Mondta nyugodt, bár reszketős hangon édesapja.
- Az erdőszéli fenyő alsó ágán volt fennakadva. Pont olyan, mint a piros zacskón! A képen! – mondta mosolygó szemmel a manólány. Már szaladt is szobájába előkeresni rejtett dobozkáját. Az apró doboz most igazán csöppnek tűnt a nagy családi konyhaasztalon.
- Biztos elhagyta valaki, és most hiányzik neki! Nagyon szeretném megkeresni, és visszaadni tulajdonosának ezt a sapkát! – Nézzétek, pont olyan, mint ezen a képen – és dobozkájából elővette a gyűrött, piros zacskót.
- Igen, semmi kétség, ez ugyanaz a sapka - állapította meg az aggódó manómama. – És a többi kincset hol találtad? – kérdezte, kicsit elhúzva a pillanatot.
- Ezek nekem mind össze tartoznak, nem tudom hogyan, de biztos vagyok benne! – mondta Ziri és elmesélte kincsei történetét, az álmait is előadta.

Most ott ültek hármasban szüleivel és édesapja mesélni kezdett. – Családunkban nemzedékről nemzedékre mindig van egy manó, akit elhív Észak földje. Te vagy az első manólány, idáig csak manó fiak voltak, akik útra keltek. Hosszú az út, de látom, életed ott folytatódik fent a messze Északon. Büszke vagyok rád, hogy vállalod a hosszú utat és elviszed a sapkát Miklósnak!
- Hát te ismered! – kérdezte Ziri csodálattal.
- Személyesen nem, de apám testvére is ott él, Berni bácsi. Keresd majd meg az öreget!- suttogta már sokkal vidámabban édesapja.

Nagy készülődés vette kezdetét, Papsajtos manókenyér sütés, ruha tisztítás, és sok-sok búcsúzkodás. Kis kincseit Ziri összeszedte, ajándéknak szánta, amolyan otthoni üdvözletnek. Az útvonal megbeszélése sem volt egyszerű. Összeültek az erdő madarai és közösen kitalálták a hetekig tartó út minden részletét. Rubinka, a vörösbegy vitte a Nagy hegyekig. Onnan Csipp-csepp a Vizirigó repítette tovább, majd az Északi szajkó hátán érkezett meg a hófödte, ragyogó hegyek közé. A Szajkó pontosan tudta hová kell érkezni, szolgálatban is állt Miklós csapatában. Ő hozta- vitte a híreket, és már be is vallhatom, ő ejtette a sapkát a fenyő alsó ágára piros ruhás gazdája kívánságára! Miklós piros ruhájában, piros, fehérprémes sapkájában állt háza ajtajában és tárt karokkal várta a messziről jött vándorokat.
- Hát elhoztad nekem, bátor vagy! Tudod ez volt a meghívó! Amikor a szíved készen állt, szajkó barátom utadba tette ezt a sapkámat. Megérkeztél itthon vagy! – mondta szeretettel Miklós.
- Érzem, itthon vagyok! – Ezt neked hoztam, és átadta a piros zacskót, benne a csipkebokorággal és a megkezdett mézeskaláccsal. A piros szalaggal volt átkötve a zacskó, nagyon szép volt.
- Köszönöm, kedves vagy szíved ajándékozásra lett teremtve! Pihenj le a hosszú út után, Berni megmutatja lakrészedet. – simogatta meg Ziri kócos manókobakját Miklós, és dolgára sietett.
- Nahát, most Miklós kap ajándékot!? – nevetett egy öreg manó a kapu mellett. – Igen Berni bácsi volt, megölelgette kishúgát, és elkísérte új otthonáig.
- Tudod, a mézeskalácsot én annakidején azonnal befaltam! – kuncogott az öreg rokon.


A manólány új ruhát kapott, pirosat, igen! És piros sapkát. Miklós körül szorgoskodott, a névsor összeállításában segédkezett. És mondhatom manófölde minden manógyereke boldogan emlegette Ziri nevét Karácsonykor.

Ja, és a mézeskalács, hát mindennapi csemegének számított. Itt mindenki tudta, hogy nem mérgező!

Falevelek

(A Márti, Márkus és a Mesezsák sorozatból.)

65140607621511725888.jpg

Márti a fürdéstől kicsit nedves hajjal került ágyba, még nem akarta fejét a párnára tenni. - Ma ülve mesélünk – mondta, és az ölébe vette Márkust. A maci nem tiltakozott, hallani akarta a mai mesét, szorosan odabújt Mártihoz, és fülelt az egy fülével.
Hazafelé az oviból anyával faleveleket gyűjtögettünk, már nagyon kevés van a fákon. December eleje van, anya azt mondta, néhány falevél még kapaszkodik a fához, és a fa türelmes, nem rázza le őket. Nagyon szép leveleket szedtünk, a legszebb sáros volt, de itthon megfürdettem, és az előszobában egy fonott kosárba tettük őket a gesztenyék mellé. Őszi kosárba, most múlt el az ősz.
- Márkus, ha évszakhoz illő dekorációt szeretnénk az előszobába, télen mit fogunk odatenni? Hópelyhet, hógolyót nem tehetünk!
- Azt biztos nem, de anyukád megoldja! És télen az udvart díszítheted hóemberrel, ugye lesz hóembered az udvaron, és megmutatod nekem! A boltban láttam egy hóembert, kíváncsi vagyok hasonlít-e az igazihoz.
- Ha, van hó, mindig gyúrunk hóembert, apa is segíteni szokott! Persze, hogy megmutatom! Most te mesélj.
- Rendben, nézzük a mai mesét!
Márkus megsimogatta a mesezsákot, falevél illat szállt fel, már mesélt is.
Egy picike rügy a tavaszi langymelegben kipattant, a kicsi levélke kidugta fejecskéjét a napsütésbe. A rügy tokjából is látta a fényt, de így sokkal szebb volt, és amit még látott az nagyon elbűvölte. Látta az ágacskát. amihez kapaszkodott, a vastag ágat, amihez az ágacska kapaszkodott, és a törzset, ami összefogta a sok-sok ágat, - hát ez az én világom, ide születtem – sóhajtott egyet, és máris nőni kezdett.
Tavasz végére már zsenge, zöld ruhájában pompázott, társaival együtt beborították a fát. Az első tavaszi esőt nagyon élvezte, lemosta róla a port, majd a napsütés megszárította. Így élt társaival napsütésben, szellőben. Egyik reggel madarak szálltak a szomszéd ágra, gallyakból, fűszálakból fészket építettek. Közben egész nap fütyörésztek, csodálatos énekük betöltötte az egész lombkoronát. Amikor a fiókák kikeltek a tojásból, lett nagy csipogás, vékonyka kis hangjukkal naphosszat követelték az élelmet. A szülők szorgalmasan etették őket. Aztán jött egy nyári vihar, minden levél és ágacska a madárfészket figyelte. A szülők összebújva, szárnyaikkal védelmezték a kicsiket. A mi levélkénk is igen kapaszkodott. A vihar elmúltával, örömmel látták, a fészek a helyén, teljes a létszám. Mire a fiókák felnőttek, több vihart is végig izgult értük levélkénk. Már nem is nevezhetjük „levélkénknek”, hiszen már szépen kifejlődött, tenyérnyi mérete volt. Megismerte a perzselő nyári napsütést, a forró nyári szelet, a viharokat, de a lágy esőt és cirógató napsugarat szerette a legjobban.
Sok napot megélt társaival mire beköszöntött az ősz. Egyre hidegebb szelek jöttek, álmosnak érezte magát. Sokat aludt, majdnem az egész napot átaludta. Ha felnézett, néhány társát látta még a fán, csak néha érezte a fényt. Aztán egy őszi szélviharban elengedte a fát. Hullott lefelé, szállt felfelé, majd megint le. Megpihent a fa tövében, álmos volt nagyon. Elaludt.
Az őszi esők bemosták lelkét a földbe. Minden, ami ő volt, most a fa tövénél is lejjebbre került. Megismerte a gyökeret, ami tartotta és táplálta a fát. Ott a gyökér mellett várta meg az új tavaszt.
Tavasszal az ébredő gyökerek magukba fogadták, most sokat utazott felfelé a fa nedve szállította. Régmúlt tavasz üzenetét hozta magával, vitte-vitte felfelé.
Egy rügybe érkezett, hogy a készülődő levélkét táplálja. Egy napsütéses tavaszi reggelen a rügyecske kipattant, a levélke napvilágra került. Nagyot sóhajtva beszívta a tavaszi friss levegőt,
- Megérkeztem – mondta vidáman, és megszárítkozott a szikrázó napsütésben.

× × × × × × ×

- Ez nagyon szép mese volt Márkus, megértettem és köszönöm! – mondta álmosan a
kislány.
- Nagyon szívesen, közben a te hajad is megszáradt, leteheted fejedet a párnádra!
- Jó éjt Márkus!
- Jó éjt Mártikám, holnap találkozunk!

Félelmetes Töviske

18683011991511382176.jpg

Ősz volt, peregtek a fákról a levelek, a napsugár bearanyozta a fák törzsét. Szél borzolta, kergette a fáradt lomb gyűlt össze a fák alatt. A három virgonc süngyereket egyáltalán nem zavarta, hogy nemsokára itt a téli álom ideje, készülődni kellene. Vidáman játszottak a lehullott avarban. Nagyon élvezték, amikor összegömbölyödve gurultak és a sok falevél a tüskéjükre ragadt.

Idenézzetek – kiáltotta két lábra állva Töviske, a legkisebb süni - Olyan félelmetes vagyok, mint egy, min egy, nem is tudom micsoda, mint egy szellem! – És közben hadonászott mancsaival, és próbálta ijesztgetni testvéreit. Tüsi és Böki nagyokat kacagtak ”félelmetes” kistestvérük láttán. – Ha, ha, ha, kihullnak a tüskéim a nevetéstől, ha ezt folytatod! – hahotázott Böki.
Miután jól elfáradtak a nevetésben, eszükbe jutott, hogy bújócskázni kellene.
Valamikor a nyári fűben bújócskáztak utoljára, már hiányzott a búvóhely izgalma.
– Jó, de nem én leszek a hunyó, - mondta Tüsi, - én sem! - kiáltotta Böki. A legkisebbre maradt a nagyok megkeresése.
Töviske a fának fordult még a szemeit is becsukta és számolt. Egy, kettő, öt, három, hat, egy és kezdte elölről az általa ismert számokat. Testvérei elbújtak, Tüsi egy közeli bokorig jutott, meghúzta magát az alsó ágak között.
Böki, a nagyszájú körbe-körbe mászkált egy fa körül, nem talált helyet. Végül azt a taktikát eszelte ki, hogy figyeli Töviskét merre jár és igyekszik mindig a törzs mögött maradni. Tudta jól, ez szabálytalan, de jó mókának ígérkezett.
Tüsi hamar megkerült, Böki nem volt sehol. Akár merre kereste Töviske, bevált a terv.

Egyszer csak egy puffanás, és egy kiáltás, Jaj! Előmászott testvérük, a hátán egy nagy púppal. Mi történt veled, fáj? – kérdezték tőle, - Már nem fáj, de nem tudom leszedni, segítsetek! – A púp egy szép piros alma volt, természetesen egy almafa alatt bújócskáztak.

Hogy a fa segített Töviskének vagy véletlen, azt nem lehet tudni, de előkerült a „jól elbújt” nagy tesó. Próbálták kiszabadítani, húzták, nyomták, de nem mozdult az alma. – Pedig milyen finom illata van! Már éhes vagyok, mama majd leszedi, menjünk haza – nyafogta a legkisebb süni. Hazaballagtak, nem is gondoltak arra, hogy tele vannak falevelekkel, piszkosak, porosak. Rettenetesen néztek ki.
Hazaérve egy nagy kiáltást hallottak. – Jaj, hogy néztek ki, úgy megijesztettetek! – Mi történt, - kérdezte Sün mama. Hát az úgy volt, - és elmeséltek mindent, a faleveles hempergést, a bújócskát, és a nagy puffanást is kitárgyalták, miközben leszedték az almát.

- Furcsa módja a falevél és elemózsia gyűjtögetésnek, lássuk csak! A száraz levelek jók lesznek a téli vacok elkészítéséhez, az almátokból vacsora lesz! – állapította meg Süni mami.

Összeszedték a faleveleket, közösen megették az almát, és eldöntötték segítenek maminak, minden nap elmennek falevelet gyűjteni, és meglátogatják az almafát, hátha pottyan még abból a finom almából a hátukra.

– Azért én mégis nagyon félelmetes voltam – mondta Töviske. – Amikor hazajöttünk nagyon megijedtél, ugye mami! - Igen nagyon megijedtem, ijesztő voltál nagyon, picinyem. – felelte mami, és puszit nyomott pici orrocskájára.

A magocska áldása (Márti, Márkus és a Mesezsák)

23874698201509477841.jpg

Márti berohant a szobájába, felkapta maciját az ágyról, és már vitte is magával, hogy megmutassa a karácsonyi dekorációt. Az ebédlőben magasra emelte, hogy Márkus jól lássa az ajtó fölötti díszt.
- Nézd Márkus, anyával ma feldíszítettük a házat. Az ajtók fölé girdalnokat tettünk.
- Girlandokat – javította ki anyukája a kislányt.
- Pedig nekem olyan girdalnokosak, a harangok csilingelnek, amikor apa feje hozzájuk ér, és nekem arról dalolnak, hogy nemsokára itt a karácsony.
- Apa feje hozzáér a harangokhoz, akkor magasabbra kell raknom! – és anya, már igazította is az ajtó feletti díszeket.
A kislány macijával a kezében végigjárta a szobákat, az előszobában kinyitotta a bejárati ajtót, hogy macija jól szemügyre vehesse az ajtó melletti nagy virágcserepet.
- Nézd, ebben a cserépben egy törpefenyő van, ezt én díszítettem fel. Olyan, mint egy mini karácsonyfa, ugye?
- Igen, nagyon szép! – válaszolt Márkus.
- És ő fogad hazaérkezéskor – csacsogott tovább a kislány.
Anya hangja hallatszott az ebédlőből – Csukd be az ajtót Mártikám, és hamar az ágyba, mert megfázol! Siettek is, mert eljött a mesélés ideje, és Márkus mesezsákja ezüstösen csillogott, ott mocorgott benne egy mese.
Az ágyban jól betakaróztak, alig látszottak ki a paplan alól. Márkus már mesélt is.
Egyszer régen, az erdő szélen, a tölgyfa tövénél, kicsit magányosan, egy manóházban élt Pitypang, a manólány. Vidám, és fürge volt, naphosszat az erdőt járta, ha megszomjazott harmatcseppből ivott, ha megéhezett elég volt neki egy szem kökény. Pici teremtés volt, néha szél hátán utazott. Mindig azt kereste hol segíthet.
Egyszer egy nagyon vékonyka, halk hangocskát hallott, - Segítség! Segítség! – Nagyon kellett figyelnie, honnan jön a hangocska, de nem látott senkit, akin segíthetne.
- Hol vagy, hol segíthetek? – kérdezte a kicsi manólány.
- A nagy fenyő törzsén, gyere gyorsan. – kiáltotta a hangocska.
- Nem látok senkit! Hol vagy?
- Pedig itt vagyok az orrod előtt, a törzsön keress!

Pitypang tágra nyílt szemekkel kereste a hang tulajdonosát, és végre megtalálta.
- Hát, te valóban pici vagy, még nálam is kisebb – mondta Pitypang a magocskának.
- Igen, de azért jól látszom, és majd egyszer én is nagy leszek, ha kiszabadítasz innen.
Egy fenyő magocska volt a bajbajutott, akinek segítségre volt szüksége, beleragadt a fa törzsén a fenyőgyantába.
- Hát, nem jutottál messzire, kiszabadítalak, és már szállhatsz is, Déli szél barátom elvisz egy darabon, figyeld a tájat, ha tetszik a hely, és hazádnak szeretnéd, csak le kell ugranod a hátáról.
- Köszönöm, kedves vagy. Kedvességed találjon vissza hozzád! Hozzon örömet ott, ahol nem is várnád! – Azzal el is röppent a Déli széllel.


Pitypang tovább sétált, Sün apónak mohapárnát vitt a téli szállásához, két veszekedő mókus gyerek közt igazságosan osztotta el a makkokat. Egész nap az erdőben kószált. Mire beesteledett nagyon vágyott kicsi otthonára.
A házikó előtt meglepetés várta, unokahúga Galagonya, a messzi Északról, meglátogatta. Ajándékot is hozott, egy piros virágcserepet. Különös volt a cserép, föld is volt benne a tetején valami ezüstszínű porral. A cserép oldalán egy ezüst hold csillogott.
- Itt a meglepetésem, tedd ki a ház elé, öntözd meg. – és átadta Pitypangnak az ajándékot.
- Köszönöm, ki lakik benne? – kíváncsiskodott a manólány.
- Azt nem árulhatom el, de örülni fogsz neki, öntözd meg!
A piros cserép a ház elé került. Galagonya még két napig vendégeskedett a manóházban. Bejárták együtt az erdőt, sokat sétáltak, nevetgéltek. Távozása után Pitypang minden nap megnézte a cserepet. Sokáig nem történt semmi. Egy nap, mintha icipici mocorgás jött volna a cserépből. Reggel berepedezettnek tűnt a föld teteje, az ezüstpor lassan pergett be a repedéseken. Mielőtt erdőkerülő útjára indult volna Pitypang, megöntözte a földet. Este sötétben jött haza, nem is látta a cserépből alig kiemelkedő pici csemetét. Bezzeg másnap, amikor kilépett az ajtón igen meglepődött.

- Hát, te hogy kerültél ide? - Kérdezte, választ nem várva. De a fácska megszólalt
- Üdvözöllek, Holdsugár a nevem, ezüstfenyő vagyok. Ha megengeded, nálad maradok.
- Kedves Holdsugár, érezd magad otthon nálam.
A Galagonya ajándéka, napról napra szebb lett. A nemrég kiszabadított magocska áldása hazatalált. Amikor Pitypang az erdőbe indult mindig elköszönt Holdsugártól, amikor hazaért, volt, aki várta, és örvendezett megérkezésén. – Hát, nálad szebb és jobb ajándékot nem hozhatott volna Galagonya. – mondta vidáman Pitypang.

Kedves Márkus, nagyon szép mese volt. Tetszik nekem ez a Pitypang, és nekem is van egy pici fenyőm az ajtó előtt, azt hiszem Holdsugár lesz a neve! –mondta álmosan Márti.

Napramorgó

86851872211509133353.jpg
Ez a mese akkor történt, amikor még kaszával, sarlóval arattak, a napraforgót késsel vágták.
Azóta a világ megváltozott, de ez a mese ma is igaz.


Messziről sárga foltnak látszott az egész nagy napraforgó föld. Vidáman hirdették a sárga sziromlevelek, itt a nyár!
Napfelkeltével mindegyik napraforgó a Nap felé fordította fejecskéjét, hisz a nagy égi vándor melengette, érlelte a magokat. Egész álló nap követték tekintetükkel a Napot.
Ám, volt egy dacos kis növényke, amelyik lehajtott fejjel nézegette inkább a hangyákat ahogy a tövénél mászkáltak.
- Mindig csak forgolódtok, jó hogy el nem szédültök. – mondogatta társainak.
- Én ugyan nem nézegetem – hangoztatta büszkén.
Inkább napramorgónak lehetett volna nevezni annyit morgott, zsörtölődött magában.


Telt múlt az idő. Megbarnult a többiek sziromlevele már nem harsogtak sárgán, érlelték magjaikat. Fejüket a súlyos magok lehúzták, most ők nézegették a földet. A mi kis barátunk bezzeg fönn hordta az orrát, magasba emelte a fejét, nem volt nehéz a magoktól.

Eljött az aratás ideje. Az aratók végigjárták a földeket. Késükkel levágták az érett, nehéz virágfejeket majd kosarakba rakták. - Jó termésünk lesz az idén- mondogatták. – Nagyok és nehezek, tele vannak magokkal. Amikor a mi büszke növényünkhöz érkeztek, csak a fejüket csóválták.
- Hát, ez meg miért nem hizlaltatta magát a Nappal? Nem jó semmire,
- le ne vágjátok, talán beérik télre a madaraknak.
Otthagyták. Egyedül volt az egész mezőn. Minden napraforgó beérett, csak ő nem. Hát, mégis kellett volna a Napot nézni, követni amerre jár. Most mit tegyek? Mi lesz így velem?
Már este volt, de eldöntötte másnaptól, le nem veszi szemét a Napról.


Szép, hosszú ősz volt. December elejére beértek a magjai. Nézegette az utakat, hátha jönnek érte már ő is érett! Nem jött senki. Csak a szél futott át a földeken egyre sűrűbben és egyre hidegebben. Fázott, de nem csak ő fázott, a madarak is fáztak, és hamar rátaláltak az otthagyott napraforgóra. Olajos magvai felmelegítették, jóllakatták Isten madárkáit.
Most már ő is örült, volt társasága. Minden nap megvendégelte az éhes madarakat.
Cinkék, verebek, még egy vörösbegy is meglátogatta az ingyen konyhát.

Mire lehullt az első hó, a mezei madársereg kicsipegetett belőle mindem magot.
Boldogan adta oda, hiszen ezt akarta.

Ritánti Kavicsmesél: Napramorgó

Egy utcában hat házszámom!

65393186691695827090.jpg
Örömmel mondom el Nektek, hogy van országunkban egy utca, ahol már hat Ritánti házszám van felrakva. Egy kirándulás keretében elvittük a házszámot, mert kíváncsi voltam erre az utcára. Kedves embereket ismerhettünk meg, itt is köszönöm a megrendelésüket! A fotón a hatodik házszám! A linken találjátok a face bejegyzést.
 

Közkedvelt termékem: Házszám

44870727461633528201.jpg
Rendelés, egyedi házszámot festek. Lakkozott, korrózióvédelemmel ellátott vaslemezre. Egyedi elképzelésed alapján elkészítem a tervet. Elfogadásod után, már festem is. Több réteg lakkot kap. 2-3 hét határidővel készül el.
 

Manóhatározó

16436604611555343391.jpg
Ritánti: Manóhatározó! Megismerheted gyermekeddel a Manók különös világát.Együtt időzhettek a térkép segítségével ebben a birodalomban. Időzzetek Manó birodalomban!
 

Manóhatározó

25700766341552321117.jpg
Előkészületben a Manóhatározó! Már a nyomdában. Nemsokára együtt határozhatja meg anya-apa és a gyerkőc a manókat. Mert, hogy sosem lehet tudni, hátha találkozol egy manóval!
 

Egy neked, egy nekem

19462757921537643865.jpg
Különleges Adventi Kalendárium és mesekönyv. Tudom, a szülők is szeretik a meséket, ezért minden második mese nekik is szól! 24 mesével sok színes illusztrációval és feladatokkal.
 

Ritánti Kiállítás Megnyitó

23562883211522770100.jpg
Szeretettel várok minden érdeklődőt április 21.-én 16:00 -órakor Kiállításom megnyitójára. Cím: Szigetvár Széchenyi utca 98-104. A Malomkert Kiállítótermében.
 

Új mese: A három pillangó

33342428951512592359.jpg
Már nemcsak saját meséket készítek el kavicsmeseként. Akár kedvenc klasszikus mesédből is lehet Kavicsmese, amit gyermekeidnek mesélhetsz!
 

Facebook: Ritánti Kavicsai

74240395631506350040.jpg
Megtalálsz a Face bookon is, Ritánti Kavicsai a munkaoldalam neve. Itt is várom like-olásaidat, hozzászólásaidat. Rendeléseket mindkét oldalon fogadok.
 

Bendegúz

49798364351511726676.png
 

Márton Nap a Malomkertben

81366240681511726353.jpg
Október 11.-én Malomkerti Márton Napon kavicsmeséltem. Nagy meglepetésemre nekem is meséltek a gyerekek :) Köszönöm Sárának és Bendegúznak a szép meséket!
 

Sára

62431327791511726711.png
 

Vendel nap Magyarlukafa

73696536111507830167.jpg
 

Életmese 2015

95358092831506354027.jpg
2015.06..09.- Az életmese pályázaton különdíjat kaptam. A Parlamentben vehettem át, Novák Katalin államtitkár asszony és Soltész Miklós államtitkár úr adta át. Életmesék azaz igaz családi történetek a Kárpát-medencéből című kötetben jelent meg. A kép a díjátadó után készült
 

Igaz mese magamról...

Igaz Mese magamról Hol volt hol nem volt, volt egy három gyerekes boldog anyuka, aki felnevelte gyermekeit, azok kirepültek, mint a fecskék. Az anyukának rengeteg ideje maradt és elkezdett gondolkodni mit is kezdjen ezzel a temérdek-sok idővel... Megszületett ez a Web oldal, ahol megtekinthetők és vásárolhatók - a már cseppet sem unatkozó anyuka - munkái, alkotásai. Megtekinthetők még más portálokon is. Nézz utána, kívánom, hogy Neked is érdekes és változatos legyen az életed! www.tothrita7.meska.hu facebook: Ritánti kavicsai A Helyi Termék Magazin Országos folyóirat II. évfolyam 2. számában Tinuszné Bói Magdolna cikket írt Végvári mesék címmel, melyben kavicsmeséim is bemutatásra kerültek. Az MTV 1. Magyar gazda című műsorában, a Szinergia egyesületről szóló kisfilmben is bemutatkoztam, bemutathattam Kavicsmeséimet.
 

Életmese 2016

30973773281506354431.jpg
2016 nyarán ismát bekerültem az Életmese kötetbe. Emlékek szobája című mesémmel.
 

Magyar Játéktársaság

87824829331506354505.jpg
A nyáron mégegyszer Budapesten jártam a Kiss Áron Magyar Játék Társaság meghívására. A dálelőtti program keretében bemutattam Kavicsmeséimet.
 

Irodalmi Rádió

17943752471506359429.jpg
2016 szeptemberében az Irodalmi Rádió meghívására, hivatalos voltam az Év meséje djátadójára. Nagyapa mindent tudott c. mesém oklevelet kapott.
 

Miniatúra Fesztivál

24382506511506359799.jpg
2015 novemberében a Budapesten megrendezett Miniatúta Fesztiválon részt vehettem három munkámmal.
 

Felolvasóest Garbó kiadó

70932972721506359977.jpg
2016.06.01.-én Mese felolvasás a Mesélő című mesekönyvből. Garbó Kiadó meghívottjaként a Lila Köd Könyves Kávézóban.
 

Montázsmagazin

28883939601506360500.jpg
2016.05.19. " Tavasz lett újra" c festménypályázaton, a Montázsmagazin rendezésében, a 25 legjobb közé válogatták be Napfényben - Zsenge tavasz c. festményemet.